BARTÓK KÖZÖNSÉGHANG

2015.nov.11.
Írta: Bartók Kamaraszínház Szólj hozzá!

Rómeó és Júlia - Minka

Nekem nagyon tetszett ez az előadás. A tánc már egészen kiskorom óta része az életemnek, ezért is szeretem különösen az ehhez hasonló előadásokat. Szerintem rendkívül jól táncoltak a táncosok, Kelemen Angelika éneke pedig csak még jobban feldobta a darabot. Imádom a zenét, különösképp a jazzt.

Jól követhető volt a történet, mindig tudtam, hol tartunk épp, ami jó, hiszen az ilyen táncos, beszéd nélküli előadásoknál mindig benne van a pakliban, hogy elveszítjük a fonalat. Nos ez itt nem történt meg. Nem mellesleg a zenék is jól lettek összeválogatva, tetszett, hogy mindenféle műfaj keveredett. Nem volt túl hosszú sem, másfél óra szerintem pont ideális hossz. Kellemes élmény volt számomra.

Minka

Kövek a zsebben - Bernáth Fanni

Kövek a zsebben, avagy a kevesebb néha több

A Kövek a zsebben című előadás megtekintésével egy nem mindennapi darabot láthatnak a színház vendégei. A két órás játékidő alatt a néző egyszerre lehet tanúja humornak, tragédia által megmutatkozó emberségnek, összetartásnak és nem utolsó sorban a színészek sokszínűségének, tehetségének.

A két óra alatt az előadók mindössze a szünetben a hagyják el a színpadot, amely a székek kör alakú elhelyezkedésétől függetlenül mindenhonnan jól látszik.

A történet egy írországi kisvárosban játszódik, ahova egy hollywoodi forgatócsoport látogat el, hogy eredeti környezetben vegyék fel a filmet. A film statisztáit a kisváros lakói közül válogatják ki.

A színészek átadják a forgatás hangulatát, sőt bizonyos jelenetekbe bevonják a közönséget is, így a néző is statisztának érezheti magát.

A történetben szereplő 14 karaktert mindössze két előadó jeleníti meg, gyakran rövid idő alatt több személy bőrébe bújnak bele, a váltások mégis teljesen egyértelműek, követhetőek. A két férfi képes bemutatni a beképzelt színésznőn keresztül az idős Miki bácsin át a vak papig az összes karakter egyéniségét.

Négy bőröndön kívül díszlet és kellék nincs a színpadon, sokszor pantomimes formában jelenítik meg a szükséges eszközöket.

Jászberényi Gábor rendkívülien jól oldotta meg azt a nehéz feladatot, amikor két nehéz akcentust felváltva kellett használnia.

Gulyás Hermann Sándor által megformált karakterek gyakran beszélgettek egymással, mégis megfelelően el tudta választani a különböző karakterek tulajdonságait: hangszíneit, gesztusait, hangulatait.

A darab azok számára teljes mértékben élvezhető, akik szeretik a nem hétköznapi, kissé elvont stílusú előadásokat és nem riadnak vissza némi obszcén kifejezéstől, amely hozzájárul a kisvárosi élet hangulatához.

Top Dogs - Anonym

Egy diák véleménye

A Top dogs című előadás vegyes érzelmeket keltett bennem. A színházhoz és színjátszáshoz való kötődésemnek köszönhetően végigültem a darabot, de néhány részt vagy szituációt látva küzdenem kellett a vággyal, amely felállni és a színháztermet csendben elhagyni késztetett.

A remek színészi játék és egyes koreográfiák azonban székemre szögeztek. Színészeink bámulatosan jelenítették meg a legkülönfélébb emberi érzelmeket, a humoros dolgokon például valóban nevetett a közönség. A színpadi mozgások és koreográfiák is megállták a helyüket, leszámítva a véleményem szerint helyenként indokolatlan táncbetéteket.

A darabbal kapcsolatban sajnos több negatívum maradt meg bennem. Ezek közül az egyik a cselekményszál elkalandozása, háttérbe szorulása az előadás második részében. A kezdeti szituációkhoz tartozó további események csak a darab végén jelentek meg újra, ami önmagában véve nem lenne gond, a baj számomra az volt, hogy meglátásom szerint a cselekményhez nem kötődött egyértelműen a sok köztes rész, például a reklámok és a különböző megmozdulások.

Szintén kiábrándítóak voltak még azok a mozzanatok, amelyek a sok ellenpéldával demonstrált rossz emberi tulajdonságokkal és cselekedetekkel szemben láttatták, hogy mi lenne a helyes hozzáállás és törekvés az ilyen témájú dolgokkal kapcsolatban. Például nem lenne feltétlenül szükségszerű mikrofonba bemondva előadni, hogy védjük a környezetünket és szeressük egymást, mert a néző hirtelen érthetetlennek találhatja ennek célját a sok ellenpélda felhozása után.

Számomra összességében a legzavaróbb az volt, mikor a darab helyenként kezdte elérni hatását és bele-bele kezdtünk gondolni az emberiség hibáiba, rögtön elidegenítették a nézőt ettől az érzéstől oda nem illő dolgokkal, például a számomra indokolatlan szexualitással és vetkőzésekkel.

Biztos vagyok benne, hogy sok mindent nem értettem, emellett a darab műfajából adódóan számos mozzanattól idegenkedtem, valószínűleg ezért gazdagodtam vegyes, illetve részben negatív élményekkel. Épp ezért nem is szándékom kemény kritikával illetni az előadást, a fentiek csupán véleményemet foglalják össze. Ajánlom mindazoknak, akik szívesen látnák színpadon a legkülönfélébb emberi kapcsolatokat, a fogyasztói társadalom hatásait és sokféle értékrend megnyilvánulását napjainkban.

Rómeó és Júlia - Borcsi

A tánc már kiskorom óta része az életemnek, ezért is figyeltem fel erre az előadásra. A Rómeó és Júlia nagyon népszerű darab így a színház már a bemutatón megtelt nézőkkel. Nagyon izgatottan vártam és a végére elnyerte a tetszésemet. A történet követhető volt és különlegesnek tartottam, hogy Kelemen Angelika énekével egyedülálló lett az előadás.

Borcsi

Kovács Réka - Rómeó és Júlia

Az előadáshoz eleve pozitívan álltam hozzá, hiszen a dunaújvárosi színház táncosaitól már sok darab elnyerte a tetszésemet. Nem kellett csalódnom ebben sem.
Szerintem a mű lényege, üzenete teljesen átjött, követhető volt a cselekmény azok számára, akik olvasták a könyvet. Engem lenyűgöztek az ötletes megoldások. Minden apró részlet mögöttes jelentéseket hordozott, teli volt a tánc szimbólumokkal. Nem voltak állandó főszereplők, minden lány játszott Júliát, ekkor piros mellényt viselt és minden fiú Rómeót,  piros kalapot viselt. Ezeket a cseréket is remekül megoldották, és bármelyik szerepbe kerültek, azonosulni tudtak azzal.  Az biztos, hogy a tánc terén tudásuk óriási, de ami igazán tetszett, az az odaadás, minden egyes porcikájukkal átélték a helyzeteket, amikbe a karakterük került.  Azokat az érzelmeket a táncon át amik a műben vannak olyan szinten meg tudták jeleníteni és átadni, hogy én teljesen beleszerettem. Ehhez még jött az alapzene és Kelemen Angelika "dúdolása" nagyon illettek a témához, a hangulathoz, nagyon eltalálták, nagyon tetszett.
Összességében engem teljesen el tudtak varázsolni, egy kis időre kikapcsoltam, megfeledkeztem a szürke hétköznapok gondjairól, belemerültem  az előadásba, és ezt köszönöm nekik:)